Az Altamar trió elődje az Indigo névre hallgató duó volt, amelyet Oravecz Péter és Franczia Dániel alapítottak 2015-ben. A keleti ütőhangszerek és a flamenco gitár mellett megjelent a bőgő (Kovács Zoltán), s így nemcsak gazdagodott a hangzás, de tágabb tere nyílt az improvizációknak is. A zenekar tagjai folyamatosan képzik magukat, így a keleti és nyugati zenei stúdiumok színesebbé teszik a hangszerkezelést is. Goethe azt mondta: “A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Ez a gondolat tökéletesen kifejezi a zenekar gondolkodását a régi tradíciók és a kortárs művészet viszonyáról, s talán az sem véletlen, hogy a trió “egyharmada” Waldorf-szülő, “kétharmada” pedig különböző Waldorf-intézményekben tart kreatív zenés foglalkozásokat.
Az Altamar zenekart nyitott szellemű, igényes zenei élményre vágyó közönségnek ajánljuk – pl. családias hangulatú klubkoncertek, borkóstolók, alternatív fesztiválok kisszínpadjai. Nagyobb szabású koncertjeiken szívesen hozzák magukkal a készülő lemezükön közreműködő kiváló vendégzenészeket is.
Honlap: http://altamar70.webnode.hu/
Kóstoló
A Gibraltár-szoroson keresztül nemcsak árukat, hanem zenei motívumokat is csereberéltek az andalúzok és a mórok. Ennek lenyomata készülő lemezünk egyik legdinamikusabb nótája.
Az Altamar első EP-je:
Az Indigo duó az Altamar elődje volt, egykori repertoárjából több dalt is megőriztünk tovább-gondolásra. Az alábbi felvételen a Son de la Frontera névre hallgató spanyol zenekar leghíresebb szerzeményének feldolgozását játsszuk.