Időpont
2019/04/07.
11:30 - 12:30
Helyszín
Kogart Tihany
Teremtő gyakorlat
Kondor Attila és Rajcsók Attila kiállítása
2019. április 7. – június 9.
Megnyitó: 2019. április 7. 11:30
Beszédet mond Gálhidy Péter szobrász, a megnyitó után tárlatvezetést tart Kosinsky Richárd, a kiállítás kurátora.
A mindennapok perifériáján, trivialitásba burkolózva rejtőznek a szépség organikus tárgyai. A természet vagy városi környezetünk haszontalan vagy annak tűnő szépségei, melyek nem értéktelenedtek el, csupán elvesztették közvetlen kapcsolatukat létünkkel – egyfajta szürke zónába kerültek. Ez a karantén sok szempontból védett, és a kétirányú kapcsolatot pont a karnyújtásnyira való távolság, az elérhetőség banalitása gátolja meg. A modern kor emberének ezek a szakrális és intellektuális visszavonulás tereiként szolgálnak, melyekben a legújabbkor vanitas képei közvetlenségükben állandó takarásban vannak. Az egymást elfedő felületek azonban folytonosan fel is fedik magukat környezetük számára – vagyis nekünk, akikkel egyazon téren osztoznak. A formák ezzel az örökös körforgással lépnek közvetlen kapcsolatba környezetükkel, felismerhetővé és megfejthetővé válva.
Kondor Attila (1974-) festészetének kiindulási pontja is környezete, művészetének alapját a természet utáni stúdiumok adják. A realitás tereiből ragad ki részleteket, melyeket aztán a maga számára interpretál és tölt meg egy sajátos valóságképpel – az inherens értékekből kiinduló és azokból kifelé mutató értelmezést nyújtva. Tájaiban az ember csak kreációin keresztül jelenik meg, így a leíró architektúrákban és romokban. A hiány közvetlen megjelenítése kiemeli a motívum értékét, és annak világban elfoglalt helyét.
Rajcsók Attila (1983-) szobrászatában is szerepet játszik a hiány, de mint pozitív érték: térbeli minőségként, melyet óvni kell – a maga köré vont anyag definiálja határait. Rajcsók a lehetőség formáit mutatja be, melyek archetípusaként szintén a természet és környezetünk szolgál mintaként. Alakzatainak kiinduló- és végpontja is a mi világunk, amelybe közvetlenül lépnek be a művek – a mi realitásunk szerves részévé kívánnak válni és személyesen megszólítani (vagy felszólítani) a nézőt. A formák nyújtotta lehetőségek így egy kintről befelé mutató értelmezésre invitálják a befogadót.