Tanítás

Franczia DánielA legkülönfélébb emberek, felnőttek és gyerekek is kerestek már meg azzal a kéréssel, hogy tanítsam őket. Van köztük olyan, aki kikapcsolódásként, csak a saját örömére szeretne zenélni, van, aki a már meglévő tudását szélesítené ki, vagy készségeit fejlesztené, s vannak sokan, akik szintén az álmaikat követik. Örömmel tanítom meg az általam és mások által kitalált technikákat, ritmusokat. Hiszem, hogy ha valakinek az a sorsa, az akár velem, akár nélkülem is eljut oda, ahová szeretne.

Mivel sokfélék vagyunk, arra biztatom tanítványaimat, hogy menjenek el másokhoz is tanulni, tapasztaljanak minél többet. Nekem is szükségem van rá, hogy új utakat mutassanak, így szélesedik a világom, s ez a folyamat az élet természetes velejárója.

Budapesten tanítok, illetve Veszprémben és környékén egy waldorf-intézménnyel együttműködve már 2011 óta egy „darbukásműhelyben” rendszeresen foglalkozom gyerekekkel is, több csoportban. Úgy tudom, jelenleg ez az egyetlen folyamatosan működő „darbukaiskola” az országban, ahol a gyerekek hétről-hétre módszeresen, akár nyolcéves kortól közel-keleti ütőhangszeres játékot tanulhatnak, s tudásukat időről időre be is mutathatják a közönségnek.

2017-től a Mathias Corvinus Collegium előadójaként is szerepet vállalok a fiatalok zenei ízlésének fejlesztésében, és abban, hogy minél önfeledtebben tapasztalhassák meg az együtt zenélés örömét.

https://www.youtube.com/watch?v=MVmzXnAtIMk【ABランク】OMEGA オメガ デビル プレステージ Ref. 4510.33 クオーツ/電池式 シルバー文字盤 【安心の1年間保証】【メンズ □】【腕時計】【中古】【67】
【正規品】Daniel Wellington / ダニエルウェリントン 腕時計 ペアウォッチ 40mm×36mm メンズ時計 レディース時計 ユニセックス時計 ペアウォッチ 時計 プレゼント 男性プレ
ル?クルーゼ ビュッフェ?キャセロール 30cm チェリーレッド 2532 AKY3803【smtb-u】
介護椅子 FKS-4A-4 W52.5xD58xH76.7cm 布張り 肘付 4脚セット 【送料無料(北海道 沖縄 離島を除く)】 介護施設 病院 老人ホーム 介護チェア 会議椅子 ミーティングチェア
365日あす楽★代引・送料無料★ エアバギーココ プレミア(フォレストグリーン) AirBuggy エアバギー COCO ココプレミア ベビーカー・バギー A型ベビーカー 3輪バギー 【あす楽対応】
ポイント最大16倍_高さ4段階調節 折れ脚こたつ 【フラットローリエ】 80×80cm+国産こたつ布団 2点セット こたつ 正方形 日本製 セット フラットヒーター継ぎ足折りたたみ (こたつカラー:ホ
【代金引換不可】ナンバーピッチング 【保育園、幼稚園、託児所、保育士、保母さん、介護士を応援するほいく百貨店、ディズニーグッズ、かっぽう着、知育玩具、保育用品、ゲート、お散歩カー 運動会用品 など品揃
ドレッサー 幅70 奥行45 高さ73 天然木 ウォールナット材 オイル仕上 コンセント付 引出付 鏡 鏡台 収納庫 お掃除ロボット デスク ママデスク 収納家具 インテリア 家具 北海道生産 Nor
婚約指輪 ダイヤモンド エンゲージリング プラチナ 0.2ct GIA鑑定書付 0.28ct Eカラー IFクラス 3EXカット GIA 通販 20317-GE1
【ポイント20倍】LE KLINT(レ・クリント) ペンダント KP135A